Nem, nem, nem!

Írjam ki magamból mi...?

Jó. Képzeljétek ki írom magamból. Kezdjük az elején...

AZ ÉN ÉLETEM, ÉN HIBÁIM, ÉN DÖNTÉSEIM.

Elegem van, értitek, elegem.! Nagyon ritka eset amikor olyan szintre süllyedek mint amilyenen MOST vagyok. Amikor elszakad az a vékony fonál, ami idegeimből összeállt fegyverzetnek a ravaszát tartja, de most elszakadt ez a fonál, a puska elsült. a golyók; szavak, és megbánni való tettek formájában repülnek szerte-szét mostantól áldozattól áldozatig. Mert meguntam hogy vissza fogjam magam, M E G U N T A M !

Hallgatok, hallgatok és ez mind csak gyűlik, amikor egyszer csak ma nem bírtam vissza fogni magam és a nevelő tanárommal szemben is végre megmertem szólalni...
Elegem van ebből... "Gyerünk Sayu, okos vagy, gyönyörű, büszkék lehetnek rád a szüleid, kreatív vagy, egy művész, hajrá. Menj képzőbe, végül is mindenhez hülye vagy, de abban amit csinálsz jó vagy, rajzolj, fotózz, írj." Csak hogy mind elpocsékolt pénz amit anya kidob rám hónaponta, mert már nem érdekel semmi, nem érdekel a rajzolás, nem érdekel a fotózás se az írás. Mert nincs kiért, nincs miért. Nincsenek már okaim, semmire. 'Állj fel végre, hagyd azt a faszt, ez nem te vagy, légy erős, jobbat érdemelsz, száz jobbat kereshetsz a tehetségeddel és szépségeddel, koncentrálj másra.' És ezekkel, azzal hogy megaláznak, parancsolgatnak és megmondják, mi a helyes, csak még jobban erősítik bennem hogy egy csőd tömeg vagyok. Mint egy óvodás, aki nem tudja merre induljon el. Lehet nem hiszitek el, de TUDOM mit csinálok, és tudom merre kéne mennem, csak nem akarok elindulni még ezen az úton. Nem mondom hogy ez így a legjobb, de ezt érzem; még nem kell elindulnom. Elfogok, aki pedig nem bírja a tempót, az haladjon előre, sose kértem senkit hogy várjon meg. Az életem egy leejtőn halad lehet, sőt, biztos, de a domb aljától már csak két irányba mehet az út amit én se látok magam előtt.; Egyenesen, vagy felfele.

Imádok mindenkit, tényleg, barátok, család, ismerősök. De én nem viselem el a napi 8 levelet..!
Nem, nem akarok senkivel se jó pofizni, mert nem megy, nem, én erre képtelen vagyok amikor sírok és reszketek. És folyamatosan írnak, és próbálnak a kegyeimbe férkőzni, felkeltem reggel és 4 fiú öklendezett a képem alatt, ebből persze mind a 4et eszméletlenül szeretem. (+ az egyikről tudom hogy tetszem neki.) De nem.. nem, nem akarom, nem akarok most fiúkról hallani, nem dob fel, engem most egy fiú tudna feldobni. Akinek az anyukája írt nekem, annyira jól esett... Hogy nem egy olyan degenerált, alpári suttyó az anyja mint Reminek. Imádom Bence anyukáját..:) Meg persze az egész családot...
Persze.. Szívesen beszélgetek ezzel a négy donhuannal.. Sőt, Levivel meg is beszéltük hogy valamelyik szombaton lejönnek és ott alszanak Zselével nálam, de nem tudom, jobb most kicsit magányba burkolózni és feltenni magamnak a millió értelmetlen kérdést.. Tudom semmire nem megyek vele, de inkább ez mint hogy valakinek a szívébe harapjak.. Nagyon kevés az olyan ember akivel most szívesen beszélek.. De néha velük se, lányok és szobatársak előnyben, apa, Desmond, Levi, Ev .. ők vagy feltudnak dobni, vagy eltudják felejtetni velem egy időre az egészet, vagy csak simán nem túlpörögnek és partyzni akarnak velem, de nem is akarják hogy a vállukon sírjak.. vagy csak szeretem őket.

Fáradt vagyok.. elegem van... Kösz nem, mindenkiből elég egy óra. és mindenből..

Ez az én harcom... sajnálom.

Gyerünk vézna szerelem, csak bírd ki az évet...