Beteges semmit tevés.

Vasárnap.

Én bizony vissza nem megyek.

Nem, biztos nem, elhatároztam. És mindenki örül.

Ő szakított, én vagyok lehurrogva, megszokott kör, nem, nem hiányzik.

Semmi nem hiányzik, talán Ő, és az a bizonytalanul remegő föld a lábam alatt mikor keresem. Kéne, vagy nem.? Várjam míg ő keres.? Beletelik egy nap, és van hogy nem bírom, vagy nem várom meg. Elveszítem.? Talán. Lehet. Biztos.

Gondolkodom-gondolkodom... Félálomban mégis ébren, a nap nem süt keresztül szemhéjamon, még nincs dél. Bár téli órákban a nap állás bizonytalanná teszi amúgyis pocsék idő érzékem.

Egy erős kar megfog, felriadok. Csak Ő, a nagy szőrös ember, akit apámmá kéne fogadnom, majd máskor.

- Mennyi az idő.? - forgolódok, telefonom után kutatva, rajta aludtam, nem éreztem.

- Gyere, menjünk orvoshoz. - Állt fel ágyam mellől.

7:30. 

Felkapok valamit, bár nem kéne, ruhástól aludtam, fáradt lehettem, bár az elöző napból semmi nem maradt meg bennem, talán annyi, hogy biztosan lélegeztem, és hogy valószínűleg gépeztem is.

Fogatmosok, fésülködök, majd szemezek a hajvasalóval. Nem kéne, csak a szomszédba megyek.

Pillantásom ismét a tükörre szegezem, homályosak a szemeim, beesettek, sápadt vagyok és színtelen.

Mosolyogj.

De minek.? Most épp senki se lát. És miért mosolyogjak olyanra akire nem vagyok büszke, nem érdemli meg a mosolyom...

Kicsapom a fürdő ajtót, a nagy szőrös beszélget a szerelővel, Pénz. 

Készül a házunk, hamarosan hitelből. Félek. Én megmondtam hogy egyszerűbb lett volna elköltözni.

Elindulunk, a hó is rákezd. Remek. Még egy utolsó nagy havazás, kellett így január végére.

Álmos vagyok, bágyadtam nézek keresztül az öreg Opel ablakán. Céges kocsi, állott levegő, pedig nem dohányzik. Csak nem szellőztet. 

Fuldoklom. És a járműben ragadt, állót levegőtől migrénem lesz. Inkább megfulladok...

Odaérünk. Kiszállunk, Ő szembe fordul velem.

- Ellenőrző.?

Széttárt kezekkel jelzem, hogy nincsen. Ott hagytam, megint, minek hozzam haza.? Tudják a jegyeim.; Szarok.

Rosszallóan megrázza a mutató ujját, bemegyünk, de én az ajtóban meg is torpanok.

Gyerekek.

Egy korombeli szempárral se találkozom, csak gyerekek, óvodások, csecsemők, és anyukák.

Hideg van, belém nyilall. 

Leülünk az ajtó mellé, fülemben üvölt a Hardcore. Nem éreztem magam betegnek, mégis nehezemre esett elővenni és tovább pörgetni. Alter-rock. Ez már jobb, de mégse. fél percet hallgatom, és tekerek. Nem találok semmit, és a fejem is zúgott már. 

Off.

Fejem a csempének támasztom, és figyelem ahogy a gyerekek ide-oda rohangálnak a teremben. Fúj.

Nem szeretem, hangosak, és buták. Kifejezetten ostobák. Vagy csak rossz a kedvem, szeretem a gyerekeket. Csak nem reggel. Hogy lehet bennük ennyi energia.?

Felsír az egyik. Inkább zene.

Nyílik az ajtó, de én már csak akkor eszméltem fel mikor a Fater keze kicsit meglökött.

- Menj.

Felhúztam magam és bevánszorogtam. Vicsor. És köszön. Tudod, a jól megszokott monológ. 

Felültem az asztalra. Dadogok. Fejfájás, tüsszögés, turha.

Felis írt két nyavaját. Kezitcsókolom. Két nap, két nyavalyás napot kaptam.

Több a semminél. De a tanulság, akkor kell hazajönnöm, mikor a betegség elején vagyok.

Hazahozott. Jobbulj. Majd elhajtott. Gondolom dolgozni.

A hó ütemesebben zúdult kisvárosomra. Főztem teát. Majd kiálltam az ajtóba.

Friss levegő. Segít. Tévedsz. Nem segít. De nem is azért voltam kint. Csak néztem, nem láttam mit nézek, de néztem. És gondolkodtam. Sehogy se volt jó, se a küszöbön túl, se a küszöbön belül. Utálom az ilyet.

Facebook. Sehol semmi. 9:00. Mindenki suliba.

Felvillan a piros egyes. Új bejövő. Nem várt esemény.; Levél. 

Viki.; Felakasztom ezt az embert.

Hétfő, avagy szakmai. 6 óra kökemény rajz. Sajnáltam őket, Tarczyval. Világvége.

Elvileg kerítéssel ment órára. Mi az apád.? Perspektíva. Axonometria.

Csupa nyalánkság.

Kiírtam a nyavalyám erre a szennyre, meg pár szmájlit mellé biggyesztettem aztán kidőltem. 

Csörgök.

Az apád.

Azám.

- Bevetted a gyógyszert.?

Valamit még kérdezett. Rávágtam. Aludtam.

Leraktuk. És folytattam. Ébredezek. Mennyi az idő.

16.51.

Awesome.

Felnyitom a gépet. Viki.

Böngészek, ask.fm. Sehol semmi. Hát megosztom. és kiírkálok. Figyelem a növekvő likeokat. Vicces.

Majd frissítek. Facebook. Online. És nem ír. Vagy legalább is 15 perce írt egy lánynak. 

Eszembejut Szabó... ' hülyék vagytok és gyávák. '

Én elmondtam mindent, ha akar valamit, majd mondja... vagynem.

Várok.

15 perc.

Nem bírom. Pötyögök. Szia Duci.:D

S száll a válasz. Sziaaa.:D

S a többi. Majd ír.; megyek. szia. puszi.:D

Lerázott.? Nem tudom. Talán.

Nem bánom, van ilyen. S újabb elhatározás. Mától nem érdekel.

A heti ötödik.

Szerelmes vagyok.

Balfasz.

Hazaér.; Kezében szatyor, cukor, csoki, joghurt, wc papír, kenyér és azthiszem kávé.

Hányok.

- Mi legyen a kaja.

Valami. Ehető. Két kritérium. Bólint.

Majd ask. Ever. És a többi. Felbasz. Majd lenyugszom. Csak Ő nem. Ideges. Ki lehetett. Nemtudom. Nem érdekel.

És egy újabb. Remi.

Névtelenül. Remek. Válaszolok.

Hiányzik. Hiányzik.

Ezvan.

Túlélem.

Facebook. Levelek. István, Zselyke, Ai... Csak Ő nem. Nem baj. Túlélem.

Felpörgök. Remek. Jólvagyok. Majd lépnek. 

Alszik a város. Aludnék énis. De a rohadt fejem éhes. Nem találok semmit. Éhenhalok.

Inkább fürdök. Elmerülök. Nagy kád víz. Lehunyom szemem. Félek. Mindig is féltem.; Fulladás.

De most mégis, valahogy megszoktam volna. Volna. De nem próbálkoztam. Ideiglenes érzések. Minden múlandó. Kikeltem. Vissza.

Halk zene. Jár az agyam. Semmi nem történt, mégis minden. És nem várt. Jött. Majd ment.

Kattogok, Remi, Tetsu, Dia, Sayu, Ő, Kollégium, Holnap, Iskola.

Címszavak. Sokat takarnak. 

Nekem.

Neked.? Szavak.

Nem is baj. 

Félek. Túlakarok esni. Meg akarom neki mondani. El akarok menni, el akarok tűnni. Kell a levegőváltozás. Valami nem jó, valami rossz. Valami... valami kell.

Utálom ezt.