Tudod...
Ahogy felnövünk..
Lassan megtanuljuk...
Hogy valószínűleg azaz egy személy is, akiről sose hittük volna,
cserben hagy minket...
Lehet, nem egyszer fog megszakadni a szíved,
és ez... mindig nehezebb lesz.
Te is összefogod törni mások szívét, szóval...
emlékezz rá...
hogy esett amikor a tiéd törték össze..
Hibáztatni fogsz..
.. egy új szerelmet azokért a dolgokért,
amiket egy régi tett.
Sírni fogsz ... mert túl gyorsan halad az idő.
és végül..
Elfogsz veszíteni valakit, akit szeretsz.
Szóval... készíts rengeteg képet... nevess sokat.
mintha sose bántottak volna.
Mert... minden hatvan másodperc...
Amit zaklatottan töltesz.
Egy perc a boldogságodból.
Amit sose fogsz vissza kapni.
Így lesz mindenből semmi...
És te még akkor is véded, mikor tudod hogy nem érdemli meg, akkor is próbálkozol, mikor értelmetlen, nem fogod felfogni mi történik körülötted, sírni fogsz, üvölteni a fájdalomtól ami belülről fog szétszedni, úgyérzed majd valaki belemarkol a mellkasodba és a bőröddel együtt akarná kitépni a szívedet, bőgni fogsz, úgy hogy alig jutsz majd levegőhöz, meghallod a nevét és a gyomrod görcsbe fog rándulni... nem lesz melletted senki, hogy fogja a kezed mikor a szakadék szélén állsz. Nem fognak tudni semmit tenni, ott fognak kiabálni és vergődni érted. És te nem fogod őket meghallani. Nem fogsz hallani és látni rajta kívül semmit... És ez a legszomorúbb. Hogy azaz egy ember aki megtudna menteni, pont az tesz tönkre...
visszaszámlálás indul.
' Nem fognak tudni semmit tenni, ott fognak kiabálni és vergődni érted.'
Idézetek a történések könyvéből:
VálaszTörlésFurcsa ez a bolygó...
Micsoda áthatolhatatlan fal zuhanhat két ember közé -két olyan ember közé akik szerelemmel néztek még egy pillanattal korábban egymásra- akkor, amikor az egyik kimondja: vége.
És ez a fal a zuhanása közben azonnal elvágja a fejük felett húzódó és a jövőbe mutató összes közös álomaranyfonalat (helyesebb lenne a kondenzcsíkra gondolni, így jobban megértik - súgta a zűrhalyóm) ott ahol épp tartottak, elvág minden szeretethullámot, módosít minden frekvenciát ami eddig összehangolta a két ember elnaamounidotját (lélekgondolatszívagysejtdobbanás hullámok - súgta a zűrhalyóm) és nevetségessé tesz -a szerelem alatt még olyan fenségesen csendülő- minden korábbi gondolatot.
.............
Éjszaka arra riadtam hogy valami történt.
A lelkemmel.
Kivettem hát, tartottam a tenyeremen.
Néztem.
Lüktetett.
Fájt.
Annyit tehettem csak hogy gyengéden megsimogattam, hiszen én nem segíthetek neki.
Lassan leraktam egy szürke sziklára.
Aztán mellé feküdtem és tudtam hogy hosszú lesz az éjszaka, mert lélek nélkül nem lehet elaludni.
Lehunytam a szemem. Hiába... így is láttam hogy a lelkemből hulló könnyeket.
És akkor meghallottam hogy az egyik szívem, a legszebb a négy közül, halkan beszél hozzá... nyugtatja... de csak egy dolgot értettem az egészből, azt amikor azt súgta neki hogy: ne sírj, hiszen szabad vagy...