ismered azt az érzést... amikor hosszú idő után ráírsz egy régi barátodra.. akinek szintén hiányoztál.?
Áprilisban ellöktem magamtól egy gyémántot.. mert úgy éreztem találtam nála fényesebb ékkövet. Undorító dolgot tettem. De meglett az eredmény.: 3 év alatt az én szívem fakult és elfonnyadt ahogy éreztem hogy az ékkövet megkellet osztanom. Mohó voltam. És mivel az ékköböl egyre kevesebb jutott nekem és egyre többet akartam. Nem maradt másom mint egy értéktelen kavicsom... Hatalmas csalódás volt. Viszont most újra megtaláltam a gyémántot. És kiderült hogy ami benne volt sokkal fényesebb volt mint azt gondoltam volna. De elüldöztem. És a múltat nem kapom vissza... Inkább itt maradok magányosan a kavics hegyek tetején.
Nem... nem fogom hozzá visszaédesgetni magam. elmúlt azaz idő... de most hogy így megtudtam.. jobban fáj. És pofám leszakad hogy azért mert említett a blogjában rámertem írni...
'énis...szerelmes voltam beléd.'
Jól mondta apám... soha semmit se hallassz holnapra...
talán...máshogy lett volna...talán...megfordíthattam volna a sorsom...
'Tudod mi volt köztük a különbség.? Hogy vele ellentétben nem kellett megosztanom a pasijával Azt a világot.'
Jól titkolod. De azért le merném fogadni, hogy sokat szenvedsz. Csak nem engeded, hogy meglássák rajtad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése